Előadássorozat V.

A november 9-én bejelentett kormányzati intézkedések alapján a személyes részvétel nem lehetséges.

Az előadásokat élőben követhetik Budapest Főváros Levéltára YouTube csatornáján!

A Facebook eseményhez itt lehet csatlakozni.

Előadások

Moderál: Kenyeres István

Lator Anna Luca: „Azt mondták, nagyon szeretnék látni, ahogy növekednek bennünk a gyerekeik.” Nemi erőszak a délszláv háborúban.

Szinopszis: „Azt mondták, nagyon szeretnék látni, ahogy növekednek bennünk a gyerekeik.” Nemi erőszak a délszláv háborúban
A multietnikus Jugoszlávia felbomlásakor az újraéledő nacionalizmus etnikai tisztogatáshoz és tömeges nemi erőszakhoz vezetett a délszláv háború során. Az események bejárták a világsajtót, ráirányították a nemzetközi közösség figyelmét a jelenségre, és nemzetközi jogi változásokat ösztönöztek, valamint új elméleteket termeltek ki.
A konfliktusok idején elkövetett szexuális erőszakot új nézőpontból kezdték elemezni, és azt már nem pusztán a háború “melléktermékének” tekintették a kutatók, hanem a szereplők részéről alkalmazott tudatos fegyvernek. A délszláv háború során az etnikai tisztogatás eszközeként használták, amiben az elkövetés jellemző helyszínei nemierőszak-táborok voltak, a tipikus elkövetési mód pedig a kényszerterhesség. Más konfliktusok esetében ugyanakkor egészen más elkövetési formák jellemzik a nemi erőszakot, ami további vizsgálatot érdemel. Az előadás a délszláv háború példáján azt mutatja be, hogy a jelenség megértését segíti, ha nemcsak azt vizsgáljuk, miért alakul ki, hanem azokat az összefüggéseket is keressük, hogy miért az adott formában követik el.

Bagi Judit: Azt mondták azért erőszakolnak meg, hogy lássák, vajon a tuszi nők is olyanok-e mint a hutu nők.” Nemi erőszak az 1994-es ruandai népirtás során

Szinopszis: A ruandai hutu és tuszi népcsoportok közötti etnikai konfliktus 1994-ben közel 800.000 ember halálát okozta. A tuszik ellen szisztematikusan elkövetett, három hónapon át tartó népirtás során rendkívül sok nőt erőszakoltak meg. Pontos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, mégis 100 és 250 ezer között becsülik az esetszámokat. A média etnikai alapú gyűlöletkampányok során uszította a hutu férfiakat a tuszi nők megerőszakolására és meggyilkolására. Az előadás főként azt mutatja be, hogy milyen tényezők játszottak szerepet az elkövetés módjában. Továbbá kitérünk arra, hogy Ruanda napjainkban számos közpolitikai intézkedéssel és programmal próbálja elősegíteni a nemek közötti egyenlőség megteremtését. Ezen célkitűzéseknek pedig szerves részét képezi, az országban egyébként békeidőkben is kiugróan magas arányú nemi erőszak felszámolása.

Mélyi József: A háborúkban megerőszakolt nők emlékművei

Szinopszis: A nyolcvanas évek óta az emlékmű kilépett a történelmi és esztétikai megközelítések szűkebb keretei közül, és többek között a kulturális antropológia, a szociológia, a szociálpszichológia, vagy az időközben létrejött memory studies vizsgálatainak fókuszában állt és áll. Mindez szorosan összefügg az emlékezet kutatásának gyökeres átalakulásával, illetve az emlékezetkultúra fogalmának kialakulásával. Az új emlékezetkultúra „létrejöttével radikális módon eltolódtak az emlékezés hagyományos formái. Először történik meg, hogy nemcsak a saját hős háborús áldozatainkról emlékezünk meg gyászolva, hanem saját bűntetteink áldozatai is bevonódnak az államok és az új nemzedékek felelősségének körébe” – írta Aleida Assmann. A traumákat feldolgozó, az áldozatokat középpontba emelő emlékművek körébe tartoznak az elmúlt évtizedekben a világ több országában a háborúkban megerőszakolt nők emlékezetét feldolgozó emlékművek, amelyek gyakran komoly politikai viták nyomán születtek, illetve felállításuk után további vitákat gerjesztettek. Az előadás elsősorban a Dél-Koreában, valamint a volt Jugoszlávia területén az elmúlt években felállított emlékművekre, történetükre, illetve a hozzájuk kapcsolódó problémák és viták bemutatására fókuszál.

Előadók

antropológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológia Doktori Iskolájának doktorandusza.

Kutatási területe a háborús nemi erőszak társadalmi kontextus-specifikus mintázatainak elemzése, elsősorban a ruandai népirtás és a délszláv háború során.

2017-ben az International Visegrad Fund ösztöndíjjal a University of Sarajevo vendégkutatója, 2018-ban a Campus Mundi mobilitási programmal a ruandai Never Again Rwanda szakmai gyakornoka, 2019/2020-ban pedig az államközi ösztöndíj keretében a University of Zagreb vendégkutatója. Legutóbbi publikációja “Tudni szeretnénk milyen édesek a tuszi nők.” A ruandai népirtást megelőző médiadiskurzus szerepe a népirtó nemi erőszakbancímmel 2019-ben jelent meg. Önálló projektje a háborús nemi erőszak témakörének dedikált Mapping conflict-related sexual violence weboldal. Publikációs lista az alábbi linken:

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10055405

WEBOLDAL: https://crsv-map.org

Szociológus, politológus, PhD, az Afrika Kutatóközpont munkatársa.

Kutatási területe a nők politikai és társadalmi képviselete a szubszaharai Afrika területén, legfőképpen Ruandában.

2015 márciusában tanzániai és ruandai terepmunka, 2016 április-május vendégkutatói tevékenység a Ruandai Egyetem Gender Intézetében, 2018 és 2019 márciusában vendégkutatói tevékenység a Leideni Egyetem Afrika Kutatóközpontjában.

Publikációk: Nők politikai és társadalmi képviselete Ruandában az 1994 és 2017 közötti időszakban című doktori disszertációját 2019-ben védte meg. Publikációs lista az alábbi linken: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10039357

Művészettörténész, műkritikus, kurátor. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszékének oktatója; 2006 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem óraadója.

Kutatási területe a XX. századi és a kortárs művészet, a köztéri művészet és az intézménykritika.

A kilencvenes évek közepe óta publikál tanulmányokat és kritikákat magyar szakfolyóiratokban. Fő kutatási területe. Számos kiállítás kurátora, többek között: Kempelen – Ember a gépben, 2007, Műcsarnok, Budapest és ZKM, Karlsruhe; Amerigo Tot – Párhuzamos konstrukciók, 2009, Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest; Kibékülés, 2018, Pannonhalmi Főapátság.