Close

Tóth Erzsébet Fanni

társadalomkutató (civil meghívott nyilvános pályázat útján)

A Bíráló Bizottság munkájában is fontos szerepet kap a részvételiség elvárása, ezért a Bíráló Bizottság munkájában nyilvános pályázat útján kiválasztott civil meghívott is részt vesz.

Tóth Erzsébet Fanni társadalomkutatóként és egyetemi oktatóként dolgozik a bécsi Sigmund Freud Egyetemen. Kutatásai során, illetve oktatóként is gyakran nyúl a művészetek eszköztárához, amiért az Osztrák Oktatási Minisztérium elmúlt évben „Ars Docendi” díjjal jutalmazta. Négy és fél éve alapította meg, és vezeti azóta is a „Femspace” elnevezésű női szervezetet, melynek célja, hogy külföldön új lehetőséget és újrakezdést kereső magyar nőknek szakmai védőhálót biztosítson. A szervezet az évek alatt túlnőtte kezdeti határait, önkéntesek sokaságával működő, havi rendszerességű szakmai workshopokat és nemzetközi mentorprogramot működtető nőügyi képviseletté vált. Közösségi média felületein és rendezvényein állandó téma a nők emlékezete, a nők tudományos és szakmai sikereinek ünneplése, női szerzők műveinek népszerűsítése.

A civil képviselői pályázat ezen a linken érhető el.

WOMEN'S HOUSE PROJECT

Sanja Iveković

Workshop, multimedia installation, media work

1998 – work in progress

Women's House Project workshop BAK, Utrecht 2009 -048

ABOUT THE PROJECT

The Women's House project started in 1998. Conceived by artist Sanja Iveković it is an international collaboration project realized as site specific installations and printed materials (texts, postcards, posters, etc). On occasions the project is also presented to the public through press conferences and video screenings.

The first phase of the project consists of establishing a contact with the local shelter for abused women where artist conducts a workshop in close collaboration with the women living in the shelter. During the workshop casts of the faces of the women are produced along with short life stories written by the woman themselves. The women's «masks» and texts are then installed according to the artist's concept of the installation in a specific exhibition space.

Women's House, Workshop, BAK, Utrecht,2008
Women's House, installation, Kunstverein Cologne,2006_lowres

So far the collaboration has been made with The Autonomous House in Zagreb, The Fraenhaus in Luxembourg, The Bangkok Emergency Home in Bangkok, Safe House in Peje, Kosova, Casa per le donne in Genova, The Center for Women and Children in Belgrade, Vie-Ja in Utrecht and Mor Cati in Istanbul.